Az Őrség az egyik leghangulatosabb tájegység Magyarországon, elhagyatott kincsei között barangolva a pincesor után kutatva skanzent találtunk, amelynek egyetlen lakója egy barátságos macska volt.
A neve alapján, ahogyan a Google térképen megjelent a pincesort kerestük, de csak ezt a skanzen találtuk. A pincesor valószínű már el is tűnt, vagy átépítették a házakat.
Nagy előnye ennek a skanzennek, hogy senki sem volt itt, nem úgy, mint a közeli Pityeszeri Skanzennél, ahol sokkal többen megfordulnak. Házigazdánk a macska volt, aki somfordált körülöttünk.
Tökéletes választás családdal, gyerekekkel, és akadálymentesen is megközelíthető. Pityeszer helyett, vagy után érdemes ide is ellátogatni, lassabb tempóban lehet felfedezni a hagyományos építésű zsúpfedeles házikók jellegzetességeit.

Érdekességek
Oszkó környékén már az 1600-as évek végén szőlőműveléssel foglalkoztak, ennek a tradíciónak eredtünk nyomába! Első írásos nyoma ennek a tevékenységnek 1649-ből származik, amikor a falu ekkor másfél akó bort adott a töröknek adó fejében, más terméssel együtt. Mára már csak pár szőlővel betelepített kisebb dűlőt láthatunk.
A skanzen hivatalos neve: Hegypásztor Pincék, ahol a hagyományos építkezési mód mellett hagyományőrző mesterségeket is meg lehet nézni, nyitvatartási időben. Olyan érdekességek várnak itt, mint a paticsfal, a bálványos faprés, a „kölkes” fazár, a tóka és még azt is látni lehet hogyan készül a jól ismert zsúptető a kis házikókra.

Foglalkozások
A hagyományos foglalkozások mellett szőlőültetvény bemutatót, erdei iskolás programokat, lovas kocsis hegybejárást, kézműves foglakozást és borkóstolót is tartanak.
Lehetőség van helyben készült ételek kóstolására is, amelyek az itt található kemencékben készülnek.
Te is andalognál itt a harmatos fűben? Esetleg a templomokra vagy kíváncsi?
Ha nem maradnál le csatlakozz hozzánk:
Facebook oldal: Landolunk
Facebook csoport: Hurrá, landolunk!
Youtube: Landolunk
Instagram: monivoyage
Forrás:
www.vasiertektar.hu/hu/s/3317/oszkoi-hegypasztor-kor-ertekmento-tevekenysege