Készülj fel az első, igazán kihívást jelentő utazásodra, úgy, hogy közben megpróbálod elengedni magad!
Marokkó azon arab országok közé tartozik, amelyek viszonylag biztonságosak – írom mindezt úgy, hogy tudok a 2018-ban turisták sérelmére elkövetett, halállal végződő erőszakos cselekményről, amely esetében a tettesek terrorista csoportokhoz tartozhattak. Eddig két alkalommal utaztam ebbe a csodálatos országba, egyszer teljesen egyedül, és semmi atrocitás nem ért. Egyik kedvenc országom, a hírhedt Fez pedig az abszolút kedvenc városom!
Remélem ez a pár információ és tanács segíteni fog abban, hogy élvezni tudd a forgatagot!
Turizmus
Marokkóban még mindig nagy a munkanélküliség, és ez főleg a fiatal diplomásokat érinti, viszont ezzel egyidejűleg nagy a vállalkozó szellem is, és szerencsés helyzetben vannak: a turisták egész évben elözönlik az országot, így könnyű erre az ágra fókuszálva vállalkozást indítani, és ezért láthatsz fiatalokat szervezett túrákat árulni. Természetesen itt is koncentrálódik a tömeg, olyan ismert városokra, mint Marrakesh, Fez, Chefchaouen, Meknes, Tanger, Essaouira, a Szaharára, és némely látványosabb településre, mint Ouarzazate, Ait Benhaddou, Volubilis stb. Mivel a turisták által generált bevétel a megélhetést biztosítja, figyelnek az épségükre, főleg a felnőttek. Ettől függetlenül figyelmesnek kell lenni, a pénztárcád dísznek van, ott mindig kevés készpénzt tarts, az irataidat pedig lehetőleg zsebben, vagy a szálláson.
Öltözködés
Kezdjük is az alappal: a kendő vagy sál lesz itt a legjobb barátod. Marokkóban viszonylag nyitottak az emberek, a turisták által frekventált városokban pedig nagyon toleránsak a látogatókkal. Ennek ellenére ez egy arab ország, nem elvárt, de ajánlott vállat elfedő, legalább térdig erő ruhát választani. Ha feszülős nadrágot viselsz, takard el a feneked egy sállal, a helyi lazábban öltözködő nők is hosszabb blúzokat viselnek, ami takarja az idomokat. Korániskolákba hosszúnadrágba lépj be, ha szabadabb a vállad, akkor teríts rá egy kendőt. Ennyi! Nem elvárt a fej/haj takarása, vagy a földig érő szoknya. Látni fogsz nagyon lazán öltözködő turistákat is, de szerintem ha bárhova utazol, első és legfontosabb a tisztelet megadása a helyieknek.
Készülj fel a melegre
Szeptemberben még kánikula van, forró és száraz meleggel, a nap pedig nagyon éget, ilyenkor is jól jön a sál, hogy védelmet nyújtson. Decemberben, helyszíntől függően napközben elég egy kardigán, de a sivatagban napnyugta után mindig hideg van.
Kulturális különbségek
Kulturális sokk is érhet, ha ez az első alkalom, hogy bazárba látogatsz. A szúk (bazár) szűk utcáiban, sok ember megfordul, és rengeteg inger ér majd. Itt minden árus célja, hogy eladja a portékáját, és ennek érdekében mindenkit leszólít, és beszélgetést próbál kezdeményezni.
Kíváncsiságból két órán keresztül Marrakesh szúkjában és környékén sétálva számoltam hányszor szólnak hozzám: körülbelül 60-szor!
Hello! Hogy vagy? Honnan vagy? Gyere be az üzletbe! Nézd, milyen szép táska…
Mindezt legalább négy nyelven, mivel angol mellett spanyolul és franciául is beszélnek, és persze arabul, vagy berber nyelven is. Több blogon is olvastam, hogy bevált gyakorlat, ha játszod a süketet, és meg sem hallod, ha szólítanak. Én helyette visszaköszöntem, válaszoltam, vagy ha már fáradt voltam, akkor csak mosolyogtam, vagy integettem. Cserébe a második napon Fezben a kis utcákban visszhangzott a „hello Romania”, mert megjegyezték honnan vagyok és újra köszöntöttek.
Az is gyakori, ha gyerekek, fiatalok csapódnak melléd, azzal, hogy „ők csak az angol nyelvet akarják gyakorolni” ilyenkor rajtad áll, hogy beszédbe elegyedsz velük, vagy nem. Ha nem szeretnél, akkor mond meg nyíltan, vagy hivatkozz fáradtságra. Egyszer azzal próbálkoztam, hogy a recepciós mérges lesz, ha meglátja, hogy beszélgetünk, és bejött.
Itt minden alku tárgya
Nem (csak) kedvességből kérdezik meg honnan jöttél, ez alapján mérik fel a vásárlóerődet! Az első ár fele kb. az a reális pont, ameddig engednek az árból, és még így is ráfizetsz. Ezért hangsúlyoztam, hogy Romániából vagyok, így eleve barátibb volt az ár.
A LEGFONTOSABB SZABÁLY! Abban hisznek, hogy amilyen az első vásárlás olyan lesz az egész nap, vagyis ha reggel jó üzletet kötnek és drágán adnak el egy portékát, sikeres lesz az egész napjuk. Ezért reggel nem érdemes a szúkba látogatni, ilyenkor magasabb az ár és nem fogadják jól, ha vásárlás nélkül távoznál.
Ez lehet erős általánosítás… én egyszer estem ebbe a csapdába, mondjuk az délután volt, az „utolsó Fezben élő zsidó” csábított be az üzletébe, azzal a sztorival, hogy hamarosan költözik Izraelbe, a családja már ott van, ő meg próbálja eladni a maradék portékáját, hogy követhesse őket, és beinvitált, hogy meséljen milyen nehéz Marokkóban élni… mentem, mint a kezes bárány. Amíg készítette a teát megemlítette, hogy az első vásárló vagyok aznap, nézzek nyugodtan körül.
Pánikoltam! Az üzlet tele volt (biztosan értékes, de…) poros és nagyméretű, teljesen hasztalan tárgyakkal: ezüst tányérok, csillárok, kancsók, térkő darabok, liturgikus eszközök. Végül megúsztam annyival, hogy adakoztam a közösségnek, de nem lettünk barátok. Ha visszamegyek, biztosan megnézem még mindig ott van-e.
Bevált módszer, ha alkudozás közben úgy teszel, mintha feladnád és elsétálsz, ilyenkor engednek még egy keveset az árból és ez érvényes a szervezett túrákra is.
Eltévedtél?
Nem nehéz elveszíteni a fonalat a szúk körüli utcákba, és mivel többnyire mindannyian ugyanazt árulják, az szerint sem lehet tájékozódni (kivétel Fez, ahol az árusok kategóriánként foglalják el a szúk egyes részeit), a google térkép pedig néha összezavarodik. Első megoldásként mindig haladj egy irányba, lehetőség szerint előre – úgy egyszer eléred az egyik végét. Ha nagyon nem találod a kiutat, akkor jegyezz meg egy ismertebb helyet közel a szállásodhoz és oda kérj útbaigazítást arra a pontra és ne a szállásodra! Ne engedd, hogy elkísérjenek, és készülj fel, hogy borravalót kérnek az útbaigazításért.
Szervezett túrák
Csak regisztrált idegenvezetők dolgozhatnak Marokkóban, ezért mindig figyelj arra, hogy legyen igazolványa. Több szervezett túrára is mehetsz, ezeket Marrakeshben három-négy nagyobb vállalkozás irányítja, a terepen, szállásokon dolgozók pedig jutalékos rendszerben árulják.
Kint a kis bódékban mindig olcsóbb lesz, mint a szállásodon megadott ár, mert utóbbinál nem lehet alkudozni. Ezek általában ugyanazt a programot tartalmazzák, úgyhogy nyugodtan kérj ajánlatot többtől is, és figyelj arra, hogy tartalmazza az étkezést. Ettől függetlenül legtöbb helyre a belépőt és a borravalót külön kell fizetni.
Ha magad fedeznéd fel Marokkót akkor a http://www.ctm.ma/ lesz a segítségedre, ez az egyik legmegbízhatóbb busztársaság oldala, pontos indulási és érkezési idővel.
Já
Ha nem maradnál le hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzánk:
Facebook oldal: Travelaroundfb
Facebook csoport: Travelaround
Youtube: Travelaround.hu
Instagram: travelaround.hu
Hírlevél: Feliratkozás
Pingback: Minden, ami Marokkó: látnivaló, beutazás, szállás - Travel around