Zsuzsát az Instagramnak köszönhetően ismerem, gyönyörű svájci képeket oszt meg, emellett egy igazi örökmozgó és vele beszélgetve azt érezheted, hogy nincs elérhetetlen. Annyi jobbnál jobb ajánlóval látott el, hogy megkértem szedje csokorba azokat: a lenti sorokban a képes beszámolóját olvashatjátok. Instagramon, a profilját elérheted innen: @zsuzsahi.
Svájc a világ legkellemesebb országa túrázóknak. A legtöbb hegyre felvonó is felvisz, tehát mászni is csak annyit kell, amennyit az ember mindenképpen szeretne, és az összes hegytetőn ott várja a helyes kis étterem a kirándulókat: bratwursttal, rántott hússal, sörrel, és persze fagyival. Gondolom a francia kantonokban a menü kicsit más, de ott még nem ültem be étterembe hegytetőn. Az olasz többségű kantonokban viszont olasz ételek vannak a tengerszint felett több ezer méteres magasságban is.
Svájcról mindenki tudja, hogy a hegyek országa, de azt már lehet kevesebben, hogy a tavaké is! Akárhol is vagy ebben a gyönyörű országban, sosem vagy 20 kilométernél távolabb egy tótól. Zürich maga a Zürichsee partján fekszik, és itt a tóparton is érdemes tenni egy sétát.
Most viszont inkább néhány kisebb tavat ajánlanék, ahova autóval vagy vonattal lehet Zürichből eljutni.
Obersee Näfels
Első ezek közül az Obersee Näfels. Glarus tartományban fekszik, magasan fent a hegyen. Hosszú kanyargós út vezet fel, a gyenge gyomrúaknak, vagy a tériszonytól szenvedőknek nem ajánlom! (Illetve ők inkább csukják be a szemüket, mert a végcél megéri a kanyargást a hegyoldalban). Ide autóval lehet csak eljutni. A tó igazi kis alpesi csoda, a viszonylag kis mérete, és a vízszintes terep miatt kisgyerekes családoknak és idősebb, illetve nem svájci fittségi szinten lévő kirándulóknak is szívesen ajánlom. Egy röpke óra alatt körül lehet járni.
Télen kicsit nehezebb a dolog, sok a hó körülötte, de cserébe a tó befagy, és a jegén lehet csúszkálni! Azért azt megjegyezném, hogy az itt leírt kirándulásokat inkább április és október között jó megejteni. Aki télen jön Svájcba, inkább síelni menjen!
Klöntalersee
Második tavunkhoz Glarus tartományban maradunk. Az Oberseetől kicsit távolabb, déli irányban helyezkedik el a Klöntalersee. Ez a tó jóval nagyobb, de azért egy jó kondiban levő turista simán megkerüli. Mi azonban nem ezt tettük: autóval érkezve a tó déli oldalán nagy parkoló található, ami fizetős (és ellenőrzik is). Itt parkoltunk le, és rögtön lesétáltunk a vízhez. A Klöntalersee nem túl mély, ezért hamar felmelegedik a vize, és nyáron lehet benne fürdeni, anélkül, hogy jégkockaként jönne ki belőle az ember lánya.
Szóval mi úgy döntöttünk, hogy a tóparton indulunk el, és (majdnem) végig is gyalogoltuk a déli partot a víz mellett. Néha mászni kell, úgyhogy nyugisabb túrázóknak a tó déli partján végigfutó kellemes árnyékos turistaösvényt ajánlom inkább. Visszafelé mi is ezen jöttünk.
Az északi parton autóval is járható út vezet, ami a Klöntalersee végében elhelyezkedő kempinghez vezet. A tó körül rengeteg hely van pihenni, piknikezni, tüzet rakni. Tavasztól őszig nagyon népszerű a helyiek körében, főleg a hétvégeken. Ilyenkor érdemes korán érkezni, hogy legyen parkolóhely.
Wägitalersee
A következő tavunk egy kantonnal odébb, Schwyzben található. A Wägitalersee annak a hegynek a túloldalán fekszik, ami a Klöntalersee északi partját határolja. Bár a két tó között a távolság nem nagy – madárszárnyon legalábbis – a megközelítésük más-más irányból történik. A Wägitalersee észak-dél elhelyezkedésű, és az északi csücskéhez érkezünk meg autóval. Ezt a tavat körbe lehet autózni, gyalogolni, vagy biciklizni. Ez utóbbi népszerű a helyiek körében.
Mi a kutya miatt nem akartuk az úton megkerülni a tavat, inkább úgy döntöttünk, hegyet mászunk. A Wägitalerseenél ingyenes a parkolás, de mindenki ott parkol az út szélén, ahol helyet talál. Mi a tó déli végéhez autózunk és onnan folytattuk gyalog az utunkat.
Rögtön egy szépséges vízesésbe botlottunk (jó kezdet a túrához). Onnan meredeken felfelé vezetett az ösvény, csodálatos kilátással jutalmazva minket. Ha a hegymászás helyett inkább fürödni akar valaki, arra rengeteg lehetőség van! Ez a tó sem különösebben mély, így a vize kellemesen meleg jó időben.
Seealpsee
A negyedik tó, amit ajánlok, Appenzell tartományban van. Appenzellről annyit kell tudni, hogy amellett, hogy az összes bérautó Svájcban appenzelli rendszámot hord (itt a legalacsonyabb az autó regisztrációs adó), csodálatos kiránduló helyek vannak itt. Ez utóbbi tény miatt is került be az összeállításba. A tó, amihez látogatunk a Seealpsee. Kicsit távolabb van autóval, mint a másik három tó, amit bemutattam, de az extra fél óra autózást a látvány mindenképpen megéri.
Seealpsee igen népszerű kirándulóhely, hétvégeken ajánlom a korai felkelést és érkezést. Szerencsére rengeteg parkolóhely van Wasserauen városka határában, ahol a túra kezdődik.
A kisgyerekkel kirándulóknak jó hír, hogy az út szinte végig aszfaltozott – a kényelmesebbeknek viszont rossz hír, hogy meglehetősen meredek. Azért láttunk több családot is babakocsival, de ezek a svájciak annyira fittek, hogy nekik semmiség az, ahol én saját magamat is csak lassítva tudtam felnyomni.
A hegymászás csupán egy röpke óra, és nem az egész út meredek, csak mondjuk a nyolcvan százaléka. Megérkezésekor viszont elénk tárul a tó, és ekkor elfelejtjük a fáradtságunkat. Csoda tó ez! Leírni nehéz, talán a képek kicsit jobban visszaadják a szépségét.
A Seealpsee méretében első bemutatott tavunkhoz, az Obersee-hez hasonlít. Röpke egy óra alatt körbejárható. A tó érkezési oldalán van egy szép nagy terasszal rendelkező etterem, és a tó túl végében pedig egy Alpkäserei, avagy házi sajtüzem található.
A Seealpsee-nél néhány hete jártunk, és a vadvirágok teljesen elborították a réteket. De minek is beszélek ennyit, beszéljenek a képek és aki nem hiszi, járjon utána!
Remélem sikerült kedvet csinálnom egy kis svájci tókerülgetéshez. Ha van érdeklődés, legközelebb néhány vízesésről is beszámolok.
Neked melyik a kedvenc svájci tavad? Ha megosztanád az élményed, tippjeid, csatlakozz hozzánk a Facebook csoportban.