Eilat az ország déli részén, a Vörös-tenger partján fekvő kikötő- és üdülőváros. Izrael területe ezen a szakaszon igen keskeny, így láthatóak a jordániai, és egyiptomi határkerítések is (például, a Vörös kanyonhoz vezető út mentén).
Miért éri meg ide látogatni?
Gyönyörű partszakaszok, és könnyen megközelíthető túraútvonalak vannak a közelben, aktív és passzív pihenésre is tökéletes választás, de remek kiindulási pont Jordánia, vagy Egyiptom felfedezésére is. Főként azért, mert a Wizzair/Ryanair járataival töredékébe kerül a repjegy Eilatba, mint például Ammánba, és előbbihez Petra közelebb található (ebbe viszont bele kell kalkulálni még a vízum, és egyéb ki-, belépési díjakat!).

Kihagyhatatlan látnivalók:
Vörös kanyon
A várostól 23 km-re található szurdokos kősivatagi rész látványos első része 20-30 perc alatt végig járható/mászható, viszont a kanyon sokkal hosszabb ennél. A képekről ismerős keskeny repedéseket magunk mögött hagyva, akár érdekes állatokkal is találkozhatunk, mivel itt lényegesen kevesebb látogató fordul meg. Hasonló a Timna park is, amely valamivel nagyobb kiterjedésű, szétszórt kőszobrokkal tarkított. Itt például csillagnéző túrákra is be lehet fizetni, a www.gettyourguide.com oldalán.
Dolphin Reef
A delfináriumot jelenleg 4 felnőtt palackorrú delfin látogatja, mindannyian ebben az öbölben nevelkedtek, miután megmentették őket. Szabadon kiúszhatnak a nyílt vizekre is, de mivel sosem éltek vad társaikkal, ezért csak az öbölben tartózkodnak. Egyébként a Vörös-tengerben nem a palackorrú delfin az elterjedt, hanem a trópusi delfin, de azok a nyílt vizeket kedvelik, és ritkán úsznak be az öbölbe.

A központban több program közül is lehet választani, búvárkodástól szabadmerülésig, együtt lehet úszni a delfinekkel. Szabad napozásra és úszásra is van lehetőség, ezt viszont a delfinektől elkerített részen.
Az egyszerű belépő a partszakaszon való tartózkodásra jogosít fel, de a tengerbe nyúló stégeken a delfinek közelébe lehet sétálni, és etetés alatt (amennyiben a delfin oda úszik hozzád) meg is simogathatod.
Belépő és információ innen érhető el. https://www.dolphinreef.co.il/
Város
Laza sétákra lehetőség van a nagyobb part menti hotelek környékén, ahol vidámpark is található, vagy érdekességként a zenélő kút.
Partszakaszok
A Mosh Beach talán az egyik legszebb rész, ami könnyen megközelíthető, de busszal akár a városon kívülre is lehet menni, a delfinárium környékére. Gyönyörű korallmaradványos partszakasz a Delfináriumban is található, ahol lényegesen kevesebben fordulnak meg, mint az ingyenes szakaszokon.
Hasznos tudnivalók:
Sabbath
Az élet nem áll meg, csak lelassul. A reptéren egy autókölcsönző nyitva van, a városban pedig az éttermek és néhány kisbolt is. A buszok közlekednek, a városon belül és a reptérre is, viszont kissé nagyobb időközökkel, mint máskor.
Tömegközlekedés
A buszok viszonylag gyakran járnak, szombaton is, jegyet a sofőrtől is lehet vásárolni.
Autóbérlés
A reptéren több szolgáltató is jelen van, akiktől változó (viszont elég magas) áron lehet autót bérelni. Az autót a reptéren, de a városban is le lehet adni.
Szombaton: A reptéren, ahová a fapados járatok érkeznek, csak a Sixt kölcsönző volt nyitva.

Belépés, kilépés Izraelből
Megérkezés után egy nagyon rövid ideig tartó sorbanállás következik, az útlevéllelenőrző pontokig, ahol néhány standard kérdést tesznek fel: mivel foglalkozol, miért utaztál az országba, egyedül érkeztél, vagy másokkal, milyen kapcsolatban vagy az utitársaiddal.
Kilépésnél nem ennyire egyszerű a helyzet…
A reptér bejáratától nem messze fehér mobilis ellenőrző pultok sorakoznak, azokhoz kell először menni, mielőtt beengednek a csomagellenőrző részre.
Két opció van: megkapod a standard kérdéseket (mivel foglalkozol, miért utaztál az országba, hol jártál, kivel beszéltél az utazásod alatt, magad csomagoltad vagy sem a poggyászod, a csomagolás óta maradt-e ellenőrizetlenül, stb.), majd az ellenőrző szalagot, amivel tovább indulhatsz a csomagellenőrző pontok felé. Együtt utazók közösen is megközelíthetik a pultokat, ahol angolul is lehet beszélni, de nyelvi akadályok esetén adnak akár magyar nyelvű tájékoztató papírt is, amit el kell olvasni.
Vagy…meglátják a Marokkói pecsétet az útleveledben!
Ha az izraeli utad előtt jártál Marokkóban, számíts extra 30 percet a 3 órás indulás előtti repülőtéri érkezéshez.
A pecsét kiszúrása előtt megkaptuk a standard kérdéseket, miközben az őr forgatta a meggyötört útlevelem lapjait, mikor észre vette, odament a kollégájához, konzultáltak, majd újabb kollégát hívtak, végül egy kedves hölgy faggatott ki. Elölről kezdte a standard kérdéseket, majd megkért, hogy a barátnőmet hátra hagyva kövessem őt egy új pulthoz, ahol csak ketten voltunk. Előre elnézést kért a személyesebb kérdésekért, ez a feladata. A kérdéscunami végére elszédültem, szerintem ő is. A nagyobb gondot az okozta, hogy többször is voltam Marokkóban, a kérdés úgy hangzott:
Miért utazott Marokkóba? Miért ment vissza többször is?
Mintha Marokkóra elég lenne pár nap…Majd visszamentünk az útitársamhoz, és most rajta volt a sor, hogy az izraeli utunkról beszámoljon, válaszok formájában.
Kíváncsiságból rákérdeztem, hogy miért éppen Marokkó, mikor több érdekesebb pecsét is van az útlevélben. Mosoly után felajánlotta, hogy elmondja, ha majd nekik dolgozom. Tudod erre a választ?
A csomagellenőrzés 25 percet vett igénybe, mivel a táskám remek tesztgyakorlatnak minősült. Egy újjoncot tanítottak be, és mivel a táskámban tükörreflexes gép, különböző 100 ml folyadéktárolók, tengeri só, és töltők is voltak, azon kísérleteztek, hogy a kolléga be tudja-e azonosítani a tárgyakat. Egy adott ponton rájöttem mi folyik, mivel engem nem tájékoztattak arról, hogy miért szedik szét a poggyászom.
Ha nem maradnál le hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzánk:
Facebook oldal: Travelaroundfb
Facebook csoport: Travelaround
Youtube: Travelaround.hu
Instagram: travelaround.hu
Hírlevél: Feliratkozás
Pingback: Tervezz utat: Ünnepnapok és hosszú hétvégék 2023-ban - Travel around