A punoi utat jobban vártam, mint magát a Machu Picchut, az sem tántorított el, hogy ha nem jól jön ki a lépés, és a program valahol csúszik, egy 21 órás egybefüggő buszozás juttat vissza Limáig.
A Titicaca tavat és környékét sok kisebb-nagyobb törzs lakja, ebből pedig hármat sikerült meglátogatni. A címmel ellentétben a tó „csak” a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, de utóbbi információt gyakran lehagyják, egyébként is Dél-Amerika legnagyobb taváról van szó (ami lassan zsugorodik).
A nyüzsgő Cuzco után a Titicaca partján fekvő Puno még csendesebbnek tűnt, főleg azért is, mert reggel 5.30-kor érkezett meg a buszom. A felkelőben lévő nap vörösre festette a tavat, a kikötőben már mozgolódtak a halászok, de az utcákon még csak pár kóbor kutya andalgott – és ezzel abba is hagyom a klisék használatát, pedig az összes igaz rá.
Olyan hihetetlenül békés kép fogadott, hogy a fáradtságot sem éreztem, pedig az éjjel alatt 9 órát buszoztam egy fel-fel síró kisgyerek mellett. Az ébredező városka annyira megfogott, hogy eldöntöttem következő reggel a tó partján várom majd a napfelkeltét, mivel aznap egy 6.00-kor induló hajós túrára mentem, nem volt alkalmam elidőzni itt.
Puno egy kis fennsíkon fekszik, 3800 méter magasságban, és annyira kinőtte magát, hogy az új házakat már kénytelenek a hegyoldalba építeni. Az új negyedeket azok lakják, akik nem engedhetik meg maguknak a jobb fekvésű telkeket. Út ide ritkán vezet, helyette keskeny és nagyon meredek lépcsősoron lehet feljutni a bejáratokhoz. Áramellátás és kezdetleges kanalizálás viszont van, annak furcsa okáról később olvashatsz.
Az évi átlaghőmérséklet 8 fok, június-augusztusban gyakran nulla alá csökkenő hőmérséklettel, de a 3800 méteres átlagmagasság miatt annyira erős a nap melege, hogy ha tiszta az égbolt, nem érzed a hideget egy hosszú ujjú kardigánban.
Puno, mint a legnagyobb dél-keleti város, a mélyszegénységből való kitörés lehetőségével kecsegtet. Többen azért költöznek ide, mert itt lehetőségük van magasabb szintű oktatásban részesülni. Peruban bevett szokás a kötelező alapfokú oktatás után dolgozni, majd 30-40 évesen kezdeni el az egyetemi képzést. Az egyik limai idegenvezetőm 31 évesen kezdett el a turisztika szakon tanulni, mellette hétvégén csoportvezetéssel foglalkozott, Punoban pedig egy idősebb taxis mesélt arról, hogy (valamilyen) mezőgazdasági területre szakosodott mérnöknek tanul tovább, ő is egy kisebb faluból költözött a városba.
A város igazi felfedezése a második napra maradt, a szállásom 10 percre volt a parttól, pirkadatkor el is indultam napfelkeltét nézni a tóhoz. A tájékozódás könnyű, a tóhoz elég a lefele vezető utakat követni. A kikötő környékén már mozgolódtak a hajósok, többen csak beszélgettek, a tó színe közben együtt változott az égboltéval, erős vörösről kékült vissza. A Titicaca tó partját sás veszi körül, amely felhasználási módjairól majd az Uros szigetekről szóló beszámolóban mesélek.
A város igazi felfedezése a második napra maradt, a szállásom 10 percre volt a parttól, pirkadatkor el is indultam napfelkeltét nézni a tóhoz. A tájékozódás könnyű, a tóhoz elég a lefele vezető utakat követni. A kikötő környékén már mozgolódtak a hajósok, többen csak beszélgettek, a tó színe közben együtt változott az égboltéval, erős vörösről kékült vissza. A Titicaca tó partját sás veszi körül, amely felhasználási módjairól majd az Uros szigetekről szóló beszámolóban mesélek.
A buszállomás környékén lévő utcák reggel piaccá alakulnak, ahol minden megtalálható: friss hal, gyümölcs, gyógyszerek, gyógyteák és fűszerek, háztartási kellékek. Mivel Punot viszonylag kevés turista látogatja a piaci árusok is távolságtartóbbak voltak, de a spanyol nyelvismeret segít.
A város központjának neve itt is Plaza de Armas, körülötte Cuzcoból már ismert stílusú katedrálissal és épületekkel.
Puno a Perui folklór fővárosa, a tó környékén lakó rengeteg törzs saját táncstílussal, zenével és népviselettel rendelkezik, emiatt a kinézet itt nem annyira egységes, mint például Cuzcóban, ahol csak Quechuák élnek.
A déli részeken is, akárcsak egész Peruban, a hagyományokban összeolvad a régi inka hit, a hódítók katolikus tradíciója, és a helyi törzsek mondavilága, ez pedig kihat a kultúra minden területére.
A déli részeken is, akárcsak egész Peruban, a hagyományokban összeolvad a régi inka hit, a hódítók katolikus tradíciója, és a helyi törzsek mondavilága, ez pedig kihat a kultúra minden területére.
Arról már meséltem, hogy jót enni kora délután és este lehet, amikor olcsó menü-kombinációkat szolgálnak fel az éttermek és kifőzdék, főként helyi specialitásokat. Pár Punoban megismert utazóval együtt mentem vacsorázni, szerencsére egyikük egy remek éttermet ajánlott, ahol újra kipróbálhattam a Lomo Saltado de Alpaca nevű ételt, ami egy alpaka húsból készített perui specialitás, és hihetetlenül finom (középen a képen). Első alkalommal, Aguas Calientesben valószínű marhahúst ettem, alpaka álnéven, sokkal vörösebb színű volt (utolsó képen), úgyhogy örültem, hogy végül sikerült kipróbálni.
Vacsora után egy autentikusabb étterembe mentünk, ahol főként helyiek voltak, itt minden este zenés-táncos bemutatóval szórakoztatják a közönséget. Ottlétünkkor kb. 8-9 különböző táncot mutattak be, különböző népviseletekben, emellett énekeltek és hagyományos hangszereken játszottak.
A zene egyébként minden percet kitölt Peruban, az autóban, az utcán, a buszon, a kis üzletekben… mindenhol megy, és csak folklórt és dél-amerikai turbofolkot hallottam.
(A „turbofolk” kifejezést először Szerbiában hallottam, ez a stílus a zenei folklór újra feldolgozott változata, hasonló a romániai a manele).
Az este végeztével pedig visszagyalogoltunk a szállásunkra.
Ha nem maradnál le hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzánk:
Facebook oldal: Travelaroundfb
Facebook csoport: Travelaround
Youtube: Travelaround.hu
Instagram: travelaround.hu
Hírlevél: Feliratkozás