Szlovákia és a Gyömbér csúcs-hódítás bőven belefér egy hétvégébe, útközben pedig érdemes megállni régi pompájukat őrző bányavárosokban is. Templomok, várak, kastélyok, díszes városházák és könnyű, de látványos túrák várnak Szlovákia ezen részén.

Szebelléb
Az első érdekesebb megálló Szebelléb, szlovákul Stará Hora – Sebechleby. Bortermeléssel és turizmussal foglalkozó zsákfalu, csendes, hagyományőrző hangulata van. Színes, apró épületei közt lehet sétálni. Nyáron pénteken és hétvégén vannak kint a helyi termelők, ekkorra érdemes időzíteni a látogatást. Hivatalosan október 1-jén tartanak ünnepet, amelyen részt vesznek a pincészeteket működtető családok. Szlovákia nem a borairól híres, pedig itt bőven akad érdekes kóstolni való.
A Kaufmann pince fiatal srácai invitáltak minket le a pincéjükbe. Nekik három fajta boruk van, a kóstolás mellé pedig magukról és a családjukról is meséltek. A pincék érdekessége, hogy a helyi lakosság itt húzta meg magát a háborúk alatt.

Szentantal-kastély
Vezetett túra keretében látogatható, barokk kastély, a Koháry és a Coburg családok gazdag hagyatékával, eredeti bútorokkal berendezve. Eredetileg vadászkastélyként szolgált, ez stílusából és díszítőelemeiből is látható. A hivatalos weboldalról mindig ellenőrizhető a belépő és a nyitvatartási idő: www.msa.sk/hu
A kastély és berendezése pazar, megéri útba ejteni. Viszont a vezetett túrák sajnos csak szlovák nyelvűek. Mindenki más egy katalógust kap a kezébe, amiben minden szoba látnivalója röviden le van írva. A kellemetlen ebben az, hogy mindenkit egyszerre engednek be, amíg olvasol, a túravezető szlovákul kalauzolja a többieket, ami zavaró. Illetve nem igazságos, hiszen mindenki megfizeti a vezetett túra árát, amiért cserébe azok, akik nem beszélik a szlovák nyelvet egy rövid nyomtatott anyagot kapnak, aztán találgathatják, hogy melyik elem mi.



Selmecbánya
A Selmeci-hegység völgyeiben megbúvó, egykor bányáinak köszönhetően szabad királyi város címet szerző település pompáját máig megőrizte. Olyannyira szép, hogy az útitervet felülírva inkább itt időztünk! Főtere, a Szentháromság tér, UNESCO Világörökségi kincs. Körülötte osztrák-magyar építészetet idéző, jó állapotban megmaradt épületek. Szlovákia Felvidék része az elapadó bányák után a turizmus irányába fordult, termálvizeit és túraútvonalait természetközeli élményre és aktív kikapcsolódásra vágyók látogatják.
Látnivalók
- Városháza: több módosítással végül 1788-ban készült el, az óra mutatói fel lettek cserélve (kis mutató jelzi a percet, nagy az órát), a fáma szerint azért, hogy a kereskedők, akik anyagilag nem járultak hozzá az építéshez távolról ne lássák.
- Leányvár (Újvár)
- Óvár (Old Castle, Starý zámok v Banskej Štiavnici)
- Szlovákiai bányamúzeum
- Kálvária (Kalvársky Fond): könnyű túra, fel a dombra, ahonnan az egész vidéket belátni
- Szentháromság tér: UNESCO Világörökség része
- Evangélikus Lyceum, ahol Petőfi és Mikszáth is tanult
- Havas Boldogasszony Szűz Mária templom




Zólyom
Rövidebb kitérő Zólyom városa, Balassi Bálint születésének helyszíne, kuruc-labanc idők meghatározó harcainak színtere. Építészeti stílusában Selmecbányára és a közeli bányavárosokra hasonlít.
Látnivalók
- Zólyomi Vár: Balassi Bálint születésének helyszíne
- Elhagyatott vár (Deserted Castle – Lower Castle): várrom, gyönyörű kilátással
- Holidaypark Kováčová élményfürdő
- Szliács ásványvíz forrásai (Mineral springs Sliač)

Garamszegi evangélikus templom (Hronsek)
Az UNESCO Világörökség része, több más fatemplommal együtt, amelyek Szlovákia változatos felekezeti múltjának állítanak emléket. A templomépítést Felvidéken az 1681-es soproni országgyűlés rendelete tette korlátozottan lehetővé a protestáns felekezetek számára. Közel 100 évvel korábban, mint például az őrségi templomok esetében.
Az építést csak előre kijelölt, a rendeletben felsorolt helyeken, megyénként maximum két településen lehetett megkezdeni. A Garamszegi templom is elméletileg azért kerülhetett ide, hogy a mocsaras Garam folyó ártere gondoskodjon arról, hogy az épületet az idő és a természet vas foga ne kímélje.
Az épület teljes egészében fából készült, impozáns méretű, kereszt alakú. Hosszában 23 méter, széltében 18 méter, magassága pedig 8 méter. Összesen 1100 ülőhely található, mivel a rendelet azt a kitételt is tartalmazta, hogy mindenkinek kellett ülőhelyet biztosítani. A hívek 5 bejáraton keresztül közlekedhetnek, a fényt 30 ablak engedi betörni.
Érdekessége, hogy az építkezésnél, főleg a faelemek összeillesztésénél olyan megoldásokat használtak, mint amilyeneket a régi svéd és norvég fatemplomoknál lehet látni, mivel az előírások szerint csak fa alapanyagokat használhattak. A svéd fatemplomokról videót nézhetsz meg, ide kattintva. Emiatt azt feltételezik, hogy onnan jöhettek a mesterek. Haranglába, vele átellenben, a templommal egyszerre épült, 1726-ban, az udvarban álló hársfákat pedig a templom szentelésekor ültették.


Az oltárképeket 1771-ben festették, az angyalok a támogató nemesi családok címereit fogják.
Látnivalók a közelben
- Beniczky várkastély: kastélyrom
- Cserényi templom (Kostol sv. Martina)
Besztercebánya
Nagyon szép bányaváros, akárcsak Selmecbánya és Zólyom. Idő hiányában csak átutazóban volt alkalmunk megpillantani a főterét, így a részletes beszámoló csak egy újabb látogatás után lesz. Maradt bőven a listánkon annyi látnivaló, amely elég lesz egy újabb hosszú hétvégére.
Látnivalók
- Besztercebányai várkastély
- Közép-Szlovákiai Múzeum
- Lavička Lásky Poniky kilátópont
- Zólyomlipcse vára – Ľupčiansky hrad

Körmöcbánya – via ferrata túraútvonal
Szlovákia ezen része könnyű túraútvonalakkal várja a felfedező kedvűeket. A via ferrata útvonal térképen Via Ferraty na Skalke néven található. Körmöcbányai-hegységben futó Via ferrata Szlovákia egyik legjobb mászóhelye. Biztosított mászóutakat kínál, tömör acélkötél segítségével leget végigmenni az úton. Hat mászóút közül lehet választani, különböző nehézségűek!
A via ferratán való áthaladáshoz speciális felszerelést kell használni! Ezek bérelhetőek a skalkai Relax Központban (telefonos előjegyzés: +421 917 815 259, +421 45 674 28 41).
Izomláz és időhiány miatt ide is vissza fogunk térni. Fontos, hogy előre jelentkezz be, hogy biztosan várjanak a felszereléssel!
Közeli látnivalók
- Turcseki víztározó
- Európa földrajzi közepe (Geografický stred Európy)
Breznóbánya
Breznóbánya aprócska történelmi városközponttal várja a látogatókat, viszont tökéletes elhelyezkedése miatt, ha a hétvégén hegymászást is tervezünk. Innen könnyű csillagtúrákat tenni a közeli városokba, illetve elindulni megmászni a várost körülölelő gerinceket.
Látnivalók
- Városközpont
- Felső-Garammenti Múzeum

Térképes útvonal
Ha nem maradnál le hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzánk:
Facebook oldal: Travelaroundfb
Facebook csoport: Travelaround
Youtube: Travelaround.hu
Instagram: travelaround.hu
Hírlevél: Feliratkozás
Forrás:
Pingback: Közeli túrák és látnivalók a szlovák határ mentén - Travel around